A Frame24 egy olyan fotós verseny, ahol a jelentkezőknek 24 óra alatt 24, előre megadott témára (mint hagyomány, akt, vagy éppen tojás) kell fényképet készíteniük. A 123RF fotóügynökség jóvoltából idén is 4 magyar versenyző szerepelt az újvidéki megmérettetésen, de sok más európai országból is érkeztek fotósok, összesen 24-en.

A szerbiai Újvidéken megrendezett esemény lényege, hogy a versenyzők az indulási ponton megkapják a 24 kulcsszóból álló listát, hogy aztán szabadjára engedjék a fantáziájukat és megmutassák, mi jut eszükbe ezekről a szavakról. Kizárólag a körülöttük lévő emberekkel, épületekkel, elkapott pillanatokkal dolgozhatnak, így a kreativitás főszerepet kap a megmérettetésen. Kis könnyítés volt a versenyzők számára, hogy a városban egy utcazene fesztiválba csöppentek, így pezsgés és sok ember fogadta őket.

A fotósok a verseny után elmondták, hogy a legnehezebb feladat az volt, hogy kikapcsolják magukban a fotóriportert és a témák reprezentációjának görcsös felkutatását, ehelyett „örömfotózzanak” és hagyják, hogy a képek találják meg őket.

„Nagy öröm számunkra, hogy hozzájárulhattunk a Frame24 fesztivál létrejöttéhez, hiszen magunk is elkötelezettek vagyunk a minőségi és kreatív fotográfia mellett” – mondta el Suzana Lalicic, az 123RF újvidéki irodájának ügyfélkapcsolatokért felelős munkatársa.

„Komoly kihívás volt az utcákat járva 24 – sokszor teljesen elvont – fogalom fotográfiai leképzése 24 óra alatt, de pont ez tette nagyon izgalmassá. Jövőre tíz éve már, hogy fényképezésből keresem a kenyerem, így nagyon jól esett kiszakadni az újságok és a megrendelők világából és egyszerűen örömfotózni.” – mondta el Bielik István fotográfus a fesztiválról.

A végeredmény szabad asszociációk izgalmas gyűjteménye lett, melyre a négy magyar fotós, Bielik István, Gál Orsolya, Juhász István és Vida Gergely is büszke lehet. Kiemelték, hogy a fő inspirációs forrásuk a pezsgő balkáni forgatag volt, és egyöntetűen állítják, hogy a legjobb képek abból születtek, amikor embereket lestek meg egy-egy spontán helyzetben. A Frame24 fő célja, hogy a résztvevők jól érezzék magukat a fotózás közben, és ez megvalósult: a nemzetközi résztvevők, az együtt alkotás és a vizuális játék a szavakkal minden alkotó számára nagy élményt jelentett.

"Inkább emberekkel próbáltam kapcsolatot teremteni, beszélgetni és ha a helyzet úgy hozta, lefényképezni őket. Így találkoztam a családdal, akik a várban, a várossal a háttérben készítettek szelfit magukról." (Fotó: Bielik István)

„Inkább emberekkel próbáltam kapcsolatot teremteni, beszélgetni és ha a helyzet úgy hozta, lefényképezni őket. Így találkoztam a családdal, akik a várban, a várossal a háttérben készítettek szelfit magukról.” (Fotó: Bielik István)

"Az első pillanatól kedzdve megtapasztalhattam a méltán híres szerb vendéglátást, az emberek nyitottságát." (Fotó: Bielik István)

„Az első pillanatól kezdve megtapasztalhattam a méltán híres szerb vendéglátást, az emberek nyitottságát.” (Fotó: Bielik István)

"A városba érve már a kocsiból elragadott a pezsgő város kulturális sokszinűsége és balkáni forgataga." (Fotó: Bielik István)

„A városba érve már a kocsiból elragadott a pezsgő város kulturális sokszínűsége és balkáni forgataga.” (Fotó: Bielik István)

"Az első néhány óra görcsös keresgéléssel telt, majd jobbnak láttam, ha néhány korty cider után, megyek amerre a lábam visz és hagyom, hogy a képek találjanak meg." (Fotó: Bielik István)

„Az első néhány óra görcsös keresgéléssel telt, majd jobbnak láttam, ha néhány korty cider után, megyek amerre a lábam visz és hagyom, hogy a képek találjanak meg.” (Fotó: Bielik István)

"Ez egyik legnehezebb dolog az volt,hogy kikapcsoljam a fotóriportert, és néhány képen árnyékok, torzók vagy az épített környezet mutatta az emberi jelenlétet." (Fotó: Bielik István)

„Ez egyik legnehezebb dolog az volt,hogy kikapcsoljam a fotóriportert, és néhány képen árnyékok, torzók vagy az épített környezet mutatta az emberi jelenlétet.” (Fotó: Bielik István)

"Jövöre tíz éve már, hogy fényképezésböl keresem a kenyerem, így nagyon jól esett kiszakadni az újságok és a megrendelök világából és "örömfotózni" néhány napig." (Fotó: Bielik István)

„Jövőre tíz éve már, hogy fényképezésből keresem a kenyerem, így nagyon jól esett kiszakadni az újságok és a megrendelők világából és „örömfotózni” néhány napig.” (Fotó: Bielik István)

"A kép az "1, 2, 3" témára készült. Mikor megpillantottam Péterváradon a templomtorony óráját, már rögtön tudtam, hogy erre a feladatra ez lesz a legmegfelelőbb válasz!" (Fotó: Gál Orsolya)

„A kép az „1, 2, 3″ témára készült. Mikor megpillantottam Péterváradon a templomtorony óráját, már rögtön tudtam, hogy erre a feladatra ez lesz a legmegfelelőbb válasz!” (Fotó: Gál Orsolya)

"Az "Akt" témát ez az utcán adódó életkép oldotta meg, ahogy a Duna-parton sétáltam. A levetett ing, a pad által takart meztelen felsőtest számomra éppen elég kifejezőnek, a címmel kiegészítve pedig az egész szituáció humorosnak bizonyult." (Fotó: Gál Orsolya)

„Az „Akt” témát ez az utcán adódó életkép oldotta meg, ahogy a Duna-parton sétáltam. A levetett ing, a pad által takart meztelen felsőtest számomra éppen elég kifejezőnek, a címmel kiegészítve pedig az egész szituáció humorosnak bizonyult.” (Fotó: Gál Orsolya)

"Újvidék valóban izgalmas és sokoldalú város" (Fotó: Gál Orsolya)

„Újvidék valóban izgalmas és sokoldalú város” (Fotó: Gál Orsolya)

"A hétvégén zajló zenei fesztivál igazi pezsgéssel és vidámsággal töltötte meg az utcákat." (Fotó: Gál Orsolya)

„A hétvégén zajló zenei fesztivál igazi pezsgéssel és vidámsággal töltötte meg az utcákat.” (Fotó: Gál Orsolya)

"Úgy gondolom, mi, résztvevők, itt nem csak egymással versenyeztünk, hanem önmagunkkal is, hiszen szakmai tudásunk, kreativitásunk és fotós szemünk segítségével a legjobb felvételek elkészítésére kellett törekednünk." (Fotó: Gál Orsolya)

„Úgy gondolom, mi, résztvevők, itt nem csak egymással versenyeztünk, hanem önmagunkkal is, hiszen szakmai tudásunk, kreativitásunk és fotós szemünk segítségével a legjobb felvételek elkészítésére kellett törekednünk.” (Fotó: Gál Orsolya)

"Az "Szívünkben hordjuk Újvidéket" témát, mikor a feladatsoron megláttam, rögtön eszembe jutott a Péterváradon felállított óriásszív. Délután értem oda, így naplementében fotóztam meg, háttérben Újvidékkel, a Dunát átívelő híddal és az átkelők sziluettjével." (Fotó: Gál Orsolya)

„Az „Szívünkben hordjuk Újvidéket” témát, mikor a feladatsoron megláttam, rögtön eszembe jutott a Péterváradon felállított óriásszív. Délután értem oda, így naplementében fotóztam meg, háttérben Újvidékkel, a Dunát átívelő híddal és az átkelők sziluettjével.” (Fotó: Gál Orsolya)

"Az első pár órában nem csináltam semmit azon túl, hogy elképedve néztem a témákat, meg ettem, és aludtam egyet, mert a javarészére elsőre lövésem sem volt. Aztán az első értékelhető kép elkészülte után szerencsére sikerült ledobnom a nyomást magamról és onnantól kezdve örömfotózássá avanzsált ez a 24 óra." (Fotó: Juhász István)

„Az első pár órában nem csináltam semmit azon túl, hogy elképedve néztem a témákat, meg ettem, és aludtam egyet, mert a javarészére elsőre lövésem sem volt. Aztán az első értékelhető kép elkészülte után szerencsére sikerült ledobnom a nyomást magamról és onnantól kezdve örömfotózássá avanzsált ez a 24 óra.” (Fotó: Juhász István)

"24 témát egy nap alatt magas szinten megoldani nem kis kihívást támasztott. Ugyanakkor mégis egy szuper fotós játék lett belőle." (Fotó: Juhász István)

„24 témát egy nap alatt magas szinten megoldani nem kis kihívást támasztott. Ugyanakkor mégis egy szuper fotós játék lett belőle.” (Fotó: Juhász István)

"Sokszor egymást is segítve haladtunk előre a megoldás felé. És talán ez volt a legjobb része, mert rendszerint egyedül alkotok, és ritkán megyek el másokkal közösen fényképezni, és aztán néha mégis, és általában ezek a legemlékezetesebb fotózásaim." (Fotó: Juhász István)

„Sokszor egymást is segítve haladtunk előre a megoldás felé. És talán ez volt a legjobb része, mert rendszerint egyedül alkotok, és ritkán megyek el másokkal közösen fényképezni, és aztán néha mégis, és általában ezek a legemlékezetesebb fotózásaim.” (Fotó: Juhász István)

"Bolyongtam a város belső részein keresztül-kasul, egy nagy vigyorral a fejemen és 35-ös optikával szerelt gépemmel a kezemben." (Fotó: Juhász István)

„Bolyongtam a város belső részein keresztül-kasul, egy nagy vigyorral a fejemen és 35-ös optikával szerelt gépemmel a kezemben.” (Fotó: Juhász István)

"Csütörtökön érkezés, és este már bele is vetettük magunkat az utcazene fesztiválba, mely a szállásunk ajtaján kilépve fogadott minket. Volt itt minden, jazz, elektronika, rock és a végén már persze a helyi kocsmákban a tradicionális balkáni mulatós zene, amire szinte minden barátságos helyi arcnak újra beidult a lába legyen bármilyen kései is az óra." (Fotó: Juhász István)

„Csütörtökön érkezés, és este már bele is vetettük magunkat az utcazene fesztiválba, mely a szállásunk ajtaján kilépve fogadott minket. Volt itt minden, jazz, elektronika, rock és a végén már persze a helyi kocsmákban a tradicionális balkáni mulatós zene, amire szinte minden barátságos helyi arcnak újra beindult a lába legyen bármilyen kései is az óra.” (Fotó: Juhász István)

"Sosem jártam még újvidéken és megismerésére egy olyan fotós fesztiválnál jobb alkalmat elképzelni sem tudtam, ahol az a cél, hogy mindenki jól érezze magát, miközben fotózik." (Fotó: Juhász István)

„Sosem jártam még Újvidéken és megismerésére egy olyan fotós fesztiválnál jobb alkalmat elképzelni sem tudtam, ahol az a cél, hogy mindenki jól érezze magát, miközben fotózik.” (Fotó: Juhász István)

"24 téma, 24 óra alatt Novi Sad, Újvidék utcáin sétálva. Jól hangzik, ám a témákat kézbe kapva már nem tűnik őszintének a mosoly az arcomon." (Fotó: Vida Gergely)

„24 téma, 24 óra alatt Novi Sad, Újvidék utcáin sétálva. Jól hangzik, ám a témákat kézbe kapva már nem tűnik őszintének a mosoly az arcomon.” (Fotó: Vida Gergely)

"Aztán egyszer csak megnyugszom. Átveszem a város lüktetését, az emberek ritmusát." (Fotó: Vida Gergely)

„Aztán egyszer csak megnyugszom. Átveszem a város lüktetését, az emberek ritmusát.” (Fotó: Vida Gergely)

"Van hogy csak bámulom az előadókat, az emberek reakcióit. A levegő megtelik a frissen sült burek illatával, jó itt." (Fotó: Vida Gergely)

„Van hogy csak bámulom az előadókat, az emberek reakcióit. A levegő megtelik a frissen sült burek illatával, jó itt.” (Fotó: Vida Gergely)

"Lassan besötétedik, fantasztikus zene járja körbe a várost, az utca zene fesztivál hangjait hallani. Sietek, mert látni is akarom, amit hallok." (Fotó: Vida Gergely)

„Lassan besötétedik, fantasztikus zene járja körbe a várost, az utca zene fesztivál hangjait hallani. Sietek, mert látni is akarom, amit hallok.” (Fotó: Vida Gergely)

"Aztán másnap reggel nagyon korán kelek, hogy elcsípjem a felkelő nap fényeit." (Fotó: Vida Gergely)

„Aztán másnap reggel nagyon korán kelek, hogy elcsípjem a felkelő nap fényeit.” (Fotó: Vida Gergely)

"Az ölelés témát kipipálhatom egy padon alvó párocska képében. A város ébredezik, a várból csodálatos a kilátás." (Fotó: Vida Gergely)

„Az ölelés témát kipipálhatom egy padon alvó párocska képében. A város ébredezik, a várból csodálatos a kilátás.” (Fotó: Vida Gergely)

A verseny hivatalos oldala: frame24.org